Együttesek

Class Jazz Band

HORGAS Eszter - fuvola VUKÁN György - zongora
BERKES Balázs - bőgő BALÁZS Elemér - dob

Az együttes Horgas Eszter kezdeményezésére jött létre 1999-ben, hogy a "cross-over" műfajt népszerűsítse, mely a különböző zenei műfajokat egy zenei rendszerben egyesíti.
Erre alkalmas partnerre talált a Creative Art Trio-ban /Vukán, Berkes, Balázs/, akik ezen a téren Magyarországon úttörő munkát végeztek már az elmúlt 10 évben is /Chopin, Debussy, kamarazenei és szimfonikus megközelítések/. Horgas Eszter már 1995 óta nagy sikerrel koncertezik /Liszt Kamarazenekar, Budapesti Vonósok, Amadinda ütőegyüttes, MÁV Szimfonikus Zenekar/. Vígh Andrea hárfaművésznővel számos koncertet és két szólólemezt készítettek a Capriccio kiadónál. Örökké újat kereső művész, aki tudja, hogy a zene több, mint a részek egésze és ez hajtja új és új megoldások felé. A Forrás Zenei Műhely alapítója. Kivételes zenész.
Vukán György személyében megtalálta azt a zenésztársat, aki nagy tapasztalatával és képességeivel képes a szükséges zenei anyagokat megkomponálni és triójával a szükséges improvizatív közeget biztosítani. Berkes Balázs és Balázs Elemér hosszú évek óta már szólistaként is az élvonal legjava, páratlan képességeik újra és újra meghódítják a szakmát és a közönséget. Mint zeneszerzők is számos ötlettel járulnak hozzá e közös munkához.
Eddigi koncertjeik - kimagaslóan a Zeneakadémián 2000 - és 2001-ben megtartottak, melyek zsúfolt ház előtt zajlottak, két egymást követő napon is - azt bizonyítják, hogy még a kizárólag klasszikus zenéhez szokott közönség is nyitott a műfaj befogadására. Horgas elgondolása bevált, hogy időről-időre új hangszeres szólistákkal is mutatkozzon be az együttes. Így került sor Vígh Andreával egy Debussy Suite előadására, valamint 2001-ben Winand Gábor - énekes valamint Tony Lakatos európahírű saxophonos meghívására.
Repertoárjukon klasszikus és jazz szerzők művei, illetoleg az azokból készített átiratok szerepelnek. De a népzenei hatás is gyakran érezhető. Az elkövetkezőkben egy spanyol estre készülnek a 2002. Évi Tavaszi Fesztiválra.

CD: Class Jazz Band Plus Live with Tony Lakatos and Gábor Winand

SEPTET

VUKÁN György - zongora
EGRI János - bőgő
BALÁZS Elemér - dob
SZEPESI Bence - ssax
PUSKÁS Levente - asax
TÓSZEGI Bernát - tsax
HORVÁTH Marcell - bsax

Vukán György alakította az együttest abból a célból, hogy a klasszikus és jazz - zene területén kiválót nyújtott muzsikusokat egy csapatba forrassza össze, hogy műfaji korlátok nélkül a muzsikálás örömét és a zene egységét mutassák fel az embereknek: a zene régi, renassaince gondolatiságát, melyben megférnek egymás mellett a rögtönzött és megkomponált elemek, a zene dominál és nem a műfajok, elsősorban a zenésznek kell megnyilvánulnia és másodsorban a szerzőnek.
Az együttesben Vukán mellett a mai fiatal jazz - zenész generáció két kiválósága vesz részt: Egri János nagybőgőn, Balázs Elemér ütőhangszereken. Klasszikus részről a Budapest Saxophone Quartet, akikkel Vukán már több ízben - szimfonikus zenekarral is - együttműködött: Szepesi Bence, Puskás Levente, Tószegi Bernát és Horváth Marcell - soprán-, alt-, tenor- ill. barytone saxophonon. A quartet 1996-ban alakult és azóta több díjat szerzett, külföldön is.
Az együttes repertoárja igen változatos, hiszen az eredeti klasszikus darabokon kívül barokk - ill. jazz átiratokat, kortárs magyar és külföldi zeneszerzők műveit tartalmazza.
Mostani koncertjük anyagát Gershwin és Vukán kompozíciók alkotják, egyebek közt a Rhapsody in Blue erre az együttesre készült átirata. De megszólalnak kifejezetten jazz hangvételű darabok is rögtönzésekkel.

Diszkográfia: From Baroque to Jazz
Rhapsody in Blue
Alone / Septet

Program : Gershwin : Rhapsody in Blue, Songs
Vukán : Blue, Alone, Motions, Tell Me Why, Emotions Shuffle

Q U A R T E T

WINAND Gábor - ének
VUKÁN György - zongora
HÁRS Viktor - bogo
BALÁZS Elemér - dob

Az együttes 1997-ben alakult, abból az alkalomból, hogy VUKÁN György meg zenésítette Pablo Neruda LOVE POEMS c. angol nyelvű verses kötetét - 21 csodálatos verset - amit WINAND Gábornak ajánlott. Az anyag azonos címen dupla CD-n jelent meg a CAE - Records kiadásában, mely jelentos szakmai és közönségsikert aratott és arat a mai napig.
Az együttes tagjai külön - külön is elismert muzsikusok. WINAND zenei képességei egyedülállóak, énekesként utánozhatatlan, de saxophon játéka is figyelemreméltó.
HÁRS a mai jazzélet egyik legkimagaslóbb bőgős alakja, aki sokféle zenei stílusban képes tökéletes játékra, "sound"-ja és improvizációs képessége kiemelkedő. BALÁZS nemcsak, mint ütőhangszeres, hanem mint zenész is már maradandót alkotott, a 2000. évben saját quintetjével készült CD-je az év lemeze lett. VUKÁN határainkon túl is elismert zeneszerző, zongorista, a mai jazzélet meghatározó - újító alakja, akinek sikerült a jazzt hazánkban elsőként bevinni a filmzenébe, operába, kamara - és szimfonikus mufajba.
2001-ben a Budapest Táncszínházzal közösen JazzSekt címen kétrészes balettot készítettek Neel Verdoorn / Hollandia / és Földi Béla koreográfiájára, Vukán György zenéjére. A bemutató óriási siker volt 2001. március 5-én a budapesti Thália Színházban.
Koncertjeiken az említett zenei anyagokon túl természetesen jazz standardek is szerepelnek.

BRASS in the 5 -

VAJDA Gergely - VUKÁN György
SIMON László,
TÓTH Tamás - trombita
SOÓS Péter - kürt
BURGET Péter - harsona
TAKÁCS Tibor - tuba

Az elmúlt 10 évben a BRASS Magyarország vezető rézfúvós kamaraegyüttesévé vált.
500 koncerttel, számos külföldi turnéval / Németország, Dánia, Ausztria, Lengyelország, Csehország /, lemezekkel, rádió és tv felvételekkel a hátuk mögött mindig előre tekintenek. Szakmai sikereik mellett az új utak keresése jellemzi őket. Így került sor 1996-ban VAJDA Gergely klarinétművész - karmester - zeneszerző művészi vezetőnek való meghívására , 1999-ben pedig VUKÁN György felkérésére a klasszikus - és jazz muzsikát ötvözo darabok írására és közös interpretációjára.
Feszegetik a zene és a formáció adta kereteket. A nekik komponált művekben és saját feldolgozásaikban az együttes tagjainak adottságait használják ki és így születik meg az egyedi, összetéveszthetetlen BRASS HANGZÁS.
Koncertjeiket zajos siker, remek hangulat, magas művészi színvonal, önfeledt szórakozás, zenei különlegességek, ráadások sora teszi emlékezetessé és sokáig felejthetetlenné.
Helyük ma már megkérdőjelezhetetlen a magyar és nemzetközi koncertéletben…

CD : VUKÁN and the BRASS - STORMY WEATHER
Duke Ellington - George Gershwin - Vukán György kompozíciók

Creative Art Trio

VUKÁN György - zongora
BERKES Balázs - bőgő
BALÁZS Elemér - dob

A trió jelen felállásban és néven 1990 óta működik. Ezen idő alatt több fesztiválon és Európa számos városában koncerteztek. Ezek közül is kiemelkedik az 1992-es sevillai EXPO-n, az 1993-as Budapesten megrendezett rádiós EBU-rendezvényen, valamint 1994-ben franciaországi - és 1995-ben lengyelországi koncertjeiken elért kivételes sikerük.
Kivételes hangszertudásuk, muzikalitásuk és hosszan tartó együttműködésük következtében - mely utóbbi ritkán fordul elő - a Trió ma már egyike a legjobb európai trió - formációnak.
Együttműködésük során számos CD-t készítettek / It Was, What Was My Life - Debussy - Vukán - Chopin - Vukán - Atlanta, Georgia - Contrasts - Fly Bird - Forever - Romulus - stb. /, több nagynevű külföldi szólistával koncerteztek.
1998-ban CAE fennállásának 10. Évfordulójára megjelent CD-jük a triót nagy zenekari kísérettel mutatja be két koncepcióban: Andalusian Cat, Capriccio Espagnol / Vukán /.
A trió 1999-ben részévé vált a Class Jazz Band nevű formációnak. Horgas Eszter fuvolaművésszel szövetkezve a "cross-over" műfaj magyar népszerűsítését vállalták eddig is már óriási sikerrel, alkalmanként más művészekkel kiegészülve. A zenei anyagot Vukán György írja-hangszereli az együttes számára.