Az emberiség a tekintetben is két csoportra osztható, hogy szereti-e, vagy sem a jazz-zenét. A műfaj kedvelői maguk is sokfélék, fanatikusok, vagy csupán alkalmi fogyasztók, elfogadják ezt a muzsikát a maga teljességében, netán egy kitüntetett stílusirányzat bűvkörében lebegnek, s még hosszasan sorolhatnánk a változatokat, árnyalatokat. Hát a másik csoport, az ellenlábasok? Velük mi a helyzet? Egy biztos - és ezt gyakran megtapasztaltam -, számos közülük azzal sincs tisztában, valójában mi az, amit elutasítanak. - Meg sem hallgatom - jelentik ki, a legnagyobb határozottsággal, aztán dúdolják, fütyörészik a rádióból, televízióból áradó dallamokat, kezük-lábuk mozog annak ütemére, s nem is sejtik, hogy a jól ismert muzsika éppenséggel maga a jazz. így van ez rendjén, ne ítéljük el őket emiatt, szívük joga a döntés. Ha egyszer nem szeretik...

Pedig a kínálat hihetetlenül széles, a paletta rendkívül sokszínű, lehet élni vele, szabad a választás. Ugyanakkor aligha kell bizonygatnom, melyik társasághoz tartozónak érzem magam. Minden tiszteletem azoké, akik ezt a csodálatos zenét művelik, komponálják, meghangszerelik és lemezre játsszák, együtteseket szerveznek és vezetnek - mennyi nyűggel-bajjal -, sokan közülük egész életüket végigutazzák a „máma itt, holnap ott" mottójára, s uram bocsá, jól, vagy kevésbé jól (többségükre az utóbbi érvényes) megélnek belőle. Róluk szól, nekik ajánlom írásomat, s nemcsak azoknak, akik eljöttek hozzánk, itt jártak városunkban, Debrecenben és muzsikáltak, énekeltek nekünk…

A XX. század a jazz évszázada is. Az afrikai eredetű, de Amerikában született jazz az egész világon népszerű lett, s közben tucatannyi stílusa, irányzata alakult ki. Manapság az évszázad mindegyik stílusát játszák valahol, és minden jazzrajongó megtalálja a neki legkedvesebbet. Könyvünk - ha nem is ad teljes jazztörténetet - megjeleníti a jazz fejlődését meghatározó személyiségeket, színhelyeket, stílusokat. A könyv tulajdonképpen a jazz nagy "sztorija". Szereplői nem csupán muzsikusként jelennek meg benne,hanem sokat megtudunk családi körülményeikről, neveltetésükről, tehetségükről, küzdelmeikről és gyarlóságaikról. Emberi sorsukból állt össze a nagy "sztori", egy darab a XX. századi zenetörténetnek (CD melléklettel).

A Jazz úgy él a köztudatban, mint alapvetően afro-amerikai eredetű zene. A jazz története tehát az amerikába behurcolt és bevándorolt feketék zenei világának története. Lehet, hogy ez a kezdetek kezdetén még igaz volt, de a jazz talán minden más stílusnál gyorsabban terjedt el egész európában, az egész világon. Hódítása már nehezen követhető, hiszen szinte egyszerre ihlette meg a klasszikus zenészeket, vagy akár a vendéglők cigányzenészeit is. Mára egyértelmű, hogy a helyi tradíciókkal, népzenével kölcsönhatásban, tükrözve egy-egy nagy egyéniség tanításait, a jazz kialakította különleges nemzeti iskoláit... Megrendelhető a szerzőtől, ára: 11.000 Ft. E-mail: info@pannonjazz.hu

A Szegedi Jazz Napok története 1991 - 1998. Ez a könyv azért született, hogy az elmúlt esztendőkben a Szegedi Jazz Napokat látogató nagyközönség számára megkönnyitse az emlékezést, az élmények utólagos felidézését. Másfelől azért, hogy nyilvánosságot kapjanak azok a káros folyamatok és történések, amelyek e nemzetközi elismertségű rendezvénysorozat megszünéséhez vezettek. Megrendelhető a szerzőtől, ára: 1.200 Ft mely tartalmazza az utánvét költségét. E-mail: szerda@kormend.hu

Két évtized jazz témájú írásait tartalmazza ez a könyv: cikkeket, interjúkat, portrékat, riportokat, kritikákat. A ritmikus improvizatív zenélési gyakorlattal a hatvanas évek beat- és rockőrületéből kijózanodva a hetvenes évek elején, egyetemista koromban ismerkedtem meg, s ma sem találok magyarázatot arra, hogy az alkalmi vonzalomból miért lett tartós, mély kapcsolat. Ez a munka a Zeneműkiadó által 1983-ban kiadott "Azt mondom jazz..." című könyv folytatásának tekinthető.

Amikor azt kérdeztem Víg Tommytól, a világhírű jazzmuzsikustól, milyen messze van a Teleki tér Hollywoodtól, tréfásan így válaszolt:
- Egy saroknyira*
Csak később jöttem rá, hogy nem tréfált Los Angelesben, ahol ma él, ugyanazokkal az arcokkal találkozik, akiket hajdan a VIII. kerületből ismert. Ugyanazok a tulajdonságok is jellemzik az embereket: a humor és a szemfényvesztés magasfokú ismerete. Aki hajdanán értette a Teleki teret, az kiismeri magát Hollywoodban is, a stúdiók, a sztárok, a szórakoztatóipar világában, ahol Vig Tommy annak ellenére - vagy éppen azért? - mert magyar, óriási karriert csinált. A nulláról indult, amikor 18 évesen, 1956-ban „szabad földre" érkezett, és a nagy lehetőségek országában néhány év alatt eljutott a csúcsig. Ma 6 a világ egyik legjobb vibrafonosa, aki számtalan film és televíziós sorozat zenéjét írta és olyan sztárokkal dolgozott együtt, mint Frank Sinatra, Judy Garland, Henry Mancini, Quincy Jones, Rod Stewart.

A zenei területen rendkívüli tapasztalatokkal rendelkező Guinness kiadó jazz ki kicso-dájának magyar változatával régen várt művet ad a jazzdkedvelő olvasó kezébe a Kossuth Könyvkiadó. Ez az a kötet, amelyből, ha megszólal a zene, a hallgató végre választ kap arra a kérdésre, hogy ki játszik, és mit kell tudnia a művészről, együttesről, akinek előadását halljuk. Szines és vátozatos a jazz története, és hosszú volt az út, amelyet ez a kiemelkedő értékeket teremtő és roppant népszerű műfaj bejárt a valaha volt rossz hírű bároktól és bordélyoktól napjaink előkelő koncertterméig. Ebben a kézikönyvben - előszőr Magyarországon - ABC sorrendben együtt vannak mindazok, akik ezt a történetet alakították és alakítják a mai napig. Itt van King Olivér és Jelly Roll Morton, az „alapító atyák", Louis Armstrong, az első nagy újító éppúgy, mint Fats Waller, aztán a bíg band és a jive művészei, mint Paul Whiteman, Bix Beiderbecke, Cab Calloway és Louis Jordan, hogy meg ne feledkezzünk az irányzat legnagyobbjairól, Duke Ellington-ról vagy Count Basie-ről. Az út tőlük tovább halad az ötvenes és hatvanas évek modern és cool zenéjétől egészen napjankig, a zseniális újítók, Charlie Parker, John Coltrane vagy Miles Davis és Dizzy Gillespie ma is élő, nagy hatású munkásságán át a mai korszak sztárjáig, olyan különböző stílusú és egyéniségű zenészekig, mint Chick Corea, Herbie Hancock, Keith Jarrett, Pat Metheny, vagy éppen John Mclaughin. A sok száz pályarajz között azonban nem csak a legismertebb sztárokat találjuk meg, hanem számtalan fontos „sideman" és session-zenész munkásságáról is képet kapunk. Minden egyes pályarajzhoz diszkográfia csatlako-zik, így a könyv egy jó lemez-gyűjtemény megalapozásához vagy kiegészítéséhez is hozzásegít.
A kötetet a magyar jazz történetét - annak hangzóanyaga alapján - összefoglaló tanulmány, valamint a magyar jazz teljes, a mai napig érvényes diszkográfiája egészíti ki. Mindkettő szerzője az ismert jazzkutatö és -kritikus, Simon Géza Gábor, aki egyben a lexikon fordítója is.
Tudjuk, a jazzkedvelők tábora Magyarországon is nagy, és örtvendetesen nő az „utánpótlás", a műfaj ért lelkesedő fiatalok száma is. A „Jazz Zenészek Lexikona" egyikük könyvespolcáról sem hiányozhat, sem „haladóéról", de fontos helye lesz a zenével hivatásszerűen foglalkozók kézikönyvei között is.

Régóta járják kettesben a világot - Ő és a nagybőgő. Ahol megszólaltatja - füstös jazz-bárokban, aranycirádás koncerthallokban vagy éppen világfesztiválokon - kitágulnak a fülek, s az emberek nem hisznek a szemüknek, mikor ujjai túlszárnyalják a hegedűsök könnyed futamait. Sztár. Európában, Ázsiában, Amerikában a közönség kedvence. Ahol megjelenik, egy csapásra a középpontba kerül. Ezt az érdeklődést nem a reklámmenedzserek szítják. Csakis varázshangja, és amit mond - a nagybőgő gigászi torkából áradó, finoman simogató és izgatóan felrázó, érzelmeket kavaró zeneszó.

Azt mondom: jazz... s egy olyan, mind gyakrabban hallható fogalmat nevezek meg, amely jellegzetesen a XX. század terméke. Századunk zenéjének sajátos vállfaja ez a ritmusközpontú, improvizatív muzsika, ami az évtizedek során annyi arcát mutatta a világnak. E könyv azzal a szándékkal született, hogy a magyar jazz állomásait és jellegzetességeit a legavatottabbak, az abban résztvevő és azt maguk is alakító muzsikusok szavaival tárja az olvasó elé. Az interjú szubjektív műfaj, ezért az események úgy jelennek meg a kötet lapjain, ahogy a nyilatkozó tudatában és emlékezetében rögződtek, s a jazz jelenlegi helyzete is sokféle, olykor egymásnak ellentmondó vélemény tükrében rajzolódik ki. A kialakuló kép vegyes és ellentmondásos, pontosan annyira, amennyire a jazz léte az ma, Magyarországon.

Gonda János kitűnő összefoglaló kötete elsősorban a jazz mai életéről és helyzetéről ad áttekintést. A műfaj ügyes-bajos dolgairól, különböző honi és nemzetközi intézményekről és szervezetekről, jazzfesztiválokról és klubéletről mond híreket, de az aktualitások mellett tömören a jazz történetét is bemutatja. Színre lépnek New Or-leans, Chicago, New York és a többi amerikai nagyváros együttesei, hangszeres virtuózai és menedzserei, irányzatok keletkeznek, mennek feledésbe és élednek újjá, tükrözve a mindenkori igények és a divat változásait A szórakoztató, de cseppet sem „könnyű" muzsika szerkezeti és előadásbeli sajátosságairól szól a „Hogyan hallgassunk jazzt?*' c. fejezet, amely a zenehallgatáshoz és a lemezgyűjtéshez is hasznos tanácsokkal és támpontokkal szolgál, Mindezek alapján az olvasó átfogó képet kap a jazz világáról, s ha még részletesebb információkra van szüksége, a „Könyv- és magazinajánlat"-ban felsorolt kiadványok alapján is tájékozódhat a műfajról.

A Benkó Dixieland Band a magyar könnyűzene legrégibb csoportosulása. Az 1957-ben alakult együttes 25 éve következetesen járja saját útját. Az ötvenes évek végén hozzánk eljutott rock and roll, majd a hatvanas évek beat zenéje, e stílusok minden korábbit felülmúló népszerűsége sem tántorította el Benkóékat, a jazz szerelmeseit választott stílusuktól, a dixielandtol. Konok következetességük, nehézségeken is úrrá lenni tudó bátorságuk, egyre nagyobb szakmai képzettségük, előadói rutinjuk lassanlassan a hazai popzenekarok egynémelyikéhez hasonló népszerűséget eredményezett számukra.

Ezt jelzi sok egyéb mellett, itthon megjelent öt nagylemezük sikere, mely további, külföldön megjelent lemezeik népszerűségével egészül ki. A montreux-i tradicionális kategória-díjjal, a prerovi Európa klasszis díjjal és a San Sebastian-i közönségdíjjal hátuk mögött a Benkó Dixieland Band ma már Európa legismertebb tradicionális zenét játszó jazz-együttesei közé tartozik, akikkel bármelyik világnagyság szívesen koncertezik.

A század egyik legkiemelkedőbb és leghíresebb dzsesszkomponistájának és zenekarvezetőjének önéletrajzát már számos nyelvre lefordították. Hosszú életének mintegy hatvan éve a zene jegyében telt, így önéletrajza is "zenévé vált" emlékeiből áll össze. Közvetlen hangú, könnyed, érdekes könyve nemcsak a maga sikeres pályájáról, utazási élményeiről vall, hanem a vele együtt dolgozó vagy környezetében megfordult pályatársakról s az amerikai dzsessz társadalmi életéről is szines képet ad. A könyvet mintegy száz fénykép illusztrálja, s megtalálja benne az olvasó Ellington műveinek és hanglemezeinek jegyzékét is.

Gonda János jazz könyve - akárcsak maga a szerző - mindenese jazz életünknek. Szól a jazz művelőihez és kedvelőihez egyaránt. Hírt hoz a nemzetközi jazz életről és felméri a magunkét. Feltérja a jazz történetét, az afrikai kezdetektől a mai napig, jellemzi stíluskorszakait és mai stílus irányzatait, bemutatja legnagyobb alakjait, és elemzi magát a kottába aligha rögzíthető zenét: a dallamvázakat, régi és új ritmus- és harmóniafordulatok, nagyjában megfogalmazott hangszerelések, improvizációs skálák alapján mindig új formát öltő rögtönzések megfoghatatlan világát. Tankönyvnek beillő tömörséggel és alapossággal foglalja össze azt, ami leírható, tanítható, minduntalan emlékeztetve arra, hogy mindez csak váz, amiből a muzsikus tudása és tehetsége együttesen teremti a folyvást változó jazz-zenét, melynek életeleme a rögtönzés, a játék, amely századunkban páratlan őserővel őrzi a zenélés örömét.

Louis Armstrong neve fogalom - őt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. De bizonyára sokaknak ismerős a belga költő, Robert Goffin neve is, 1972-ben a Gondolat Kiadó gondozásában megjelent "A költészet Ariadné fonala" című, nagy sikerű k9tetét maga dedikálta Budapesten. Armstrongról írott regényes életrajza magával ragadó, lebilincselően érdekes olvasmány. Goffin a második világháború idején, az Egyesült Államokban töltött emigrációs éveiben írta, mint Armstrong jóbarátja, az adatokat maga a "hős" szolgáltatta. A zseniális dzsessztrombitás élete valóban regénybe illő: a legmélyebb, legsötétebb New Orleans-i néger nyomorúségból és elnyomatottságból, a prostituáltak, a javítóintézet világából ívelt a világhírig. Útját iszonyú nélkülözések, megaláztatások, csalódások, forró sikerek, izgalmak, lángoló szerelmek és véres féltékenységi drámák tarkították.

A jazz története épp olyan izgalmas, mint a ritmusa. Az afrikai dobok, az öreg New Orleans quadrille táncai, rezes bandáinak indulói, a Missisipi mentén, a nagy gyapotültetvényeken felhangzó munkadalok, a spirituálék, jubilee-k, bluesok és a ragtime szinkópás hangsúlyai - mind egyetlen fogalomhoz vezetnek: a jazzhez. Mindennek és magának a jazznek történetét, lényegét foglalja dióhéjba Langston Hughes kis könyve, amelyet Gonda János egészitett ki azzal, amit a modern korszak, Európa és hazánk jazz-zenéjéről tudni kell. A szinte jelképesen Louis Armstrong életének keretébe illeszkedő szöveget kisérő rajzok a könyv kedves-jellegzetes alaphangulatát sugározzák. Mindazoknak szól ez a könyv, akik valahol már hallottak jazzt, hangversenyen, lemezen vagy magnetofon szalagon, és akik szeretnének többet tudni a legszebb, legértékesebb felvételekről, a jazz alapelemeiről, világhirű muzsikusainak és magának a zenének múltjáről és jelenéről.

E könyv először is azoknak szól, akik a jazzmuzsikát általában, minden megfontolás nélkül elutasítják. Természetesen egy pillanatig sem gondolhatom, hogy elolvasása után véleményük gyökeresen megváltozik, egy-egy ismeretterjesztő írás - szóljon az a zene bármelyik ágáról, korszakáról vagy mesteréről - legfeljebb érdeklődést kelthet tárgya iránt, ám az illető zene hallgatását semmiképpen nem pótolhatja. Mégis úgy gondolom, hogy az elutasítás csak akkor lehet hiteles, ha bizonyos ismeretanyagon alapul, ellenkező esetben nem egyéb akadékoskodásnál. Az "ellentábor" tehát e könyv elolvasása után megnyugtathatja magát, hogy negatív ítélete valamiféle ismeretanyagon alapul. Ha pedig egyik-másik olvasóban - aki a jazzmuzsikával valamilyen oknál fogva hadilábon állt - esetleg érdeklődést sikerült felkeltenem, az számomra kimondhatatlan örömet jelent...

Évtizedek óta kíséri a jazzt a komoly zene híveinek gúnyos mosolygása, gyakran kötekedő lebecsülése. Pedig a jazz történetének eddigi fejlődése bizonyítja, hogy nem puszta divathóbortról, átmeneti korjelenségről van szó, hanem a gyakorlati muzsikálásnak egy olyan formájáról, amelynek gyökerei mélyen belenyúlnak az emberiség muzsikáló kedvének ősi talajába. Ez a fajta zenei gondolkodás egyes elemeiben évszázadok óta él és hat, megérdemli hát hogy a komolyzenéhez hasonlóan gondos és elemző munka tárja fel fejlődéstörténetét. E kötet szerzője ismert nevű cseh zenetörténész, aki egyaránt jól ismeri a komoly- és a könnyűzene történetét, s ez nagyban hozzájárul könyvének érdekes, meggyőző érveléséhez, kellemesen színezi át polemikus hangvételét. Rychlík vitatkozik és bizonyít, alaposan megvizsgálva a jazz körül - mindkét táborban - kialakult "babonákat" és hiedelmeket. A jelenkori jazz problémái is érdekes megvilágításban jelennek meg a könyv lapjain, egyszerre szólva a szakmuzsikusokhoz és az érdeklődő, de kevésbé képzett jazzkedvelő olvasóközönséghez.

— Emlékszel? — suttogja a dzsesszdob.
És én emlékezni kezdek.
— Emlékszel? — kérdem most én a régi pajtástól.
— Hogyne emlékeznék! — hangzik a válasz, — csak nem leszek olyan hálátlan a sorsom iránt, hogy ne emlékeznék...
Ülünk egymással szemben és — beszélgetünk... A takarítóasszony halkan motoz az üres, félhomályos nézőtéren... Régen játszott zenék visszhangzanak... elfelejtett kacajok csendülnek fel újra... élőn és mégis kísértetiesen: valaki halkan sír a piros bársonyfüggöny mögött... pálmák zúgnak a lusta trópusi szélben... hullámok csapódnak nagy lármával a sziklás parthoz... halk, nagyon halk ének hallatszik valahonnét... talán a kárpit mögül és hamarosan nem tudnám megmondani, hogy az ének a díszlet vagy a felhők kárpitja mögül zeng-e?... láthatatlan ajkak szavakat formálnak mondatokká... és én tudom, hogy senki sem hallja őket rajtam kívül...
— Emlékszel? — suttogja a dzsesszdob.
— Emlékszem! — válaszolok nagyon halkan és valami nedvességet érzek arcomon végigperegni.
... Vonat zakatol, először messze, aztán egyre közelebbről... hangos csattanással csukódnak az ajtók... sípjel... aztán hajókürt búg, hosszan, mély hangon, mélabúsan... riadtan és nyugtalanítón csendül meg a hajóharang... most halkan megszólal a cintányér... havaigitár zeng...
— Emlékszel?...
— Igen! — válaszolok és nem merem a szemem kinyitni, mert félek, hogy tovatűnik a sok színes kép... szeretném befogni a fülem, hogy megőrizzem magamban a színes, kavargó... gyönyörű élet ezer hangját... mielőtt szertefoszlik... mielőtt elhangzik, visszahozhatatlanul...
Talán mégis megőrizhetem mindezt, ha leírom.

Az 1927. év három nevezetes eseményt érlelt a jazzband történetében. Az egyik: Krenek operájának, "Jonny spielt auf"-nak megjelenése; ennek főszereplője egy néger szaxofónjátékos. A másik, hogy az olasz hadsereg tisztjeinek megtiltották jazz-táncokban a részvételt. A harmadik, hogy a bécsi állami opera vezetősége kizárással fenyegette meg mindazon zenekari tagjait, kik mellékfoglalkozásként jazzbandben játszanak. Ma már tehát odáig jutottunk Európában, hogy a néger szaxofónos rokonszenvet keltő operahossé emelkedett, Don Juan és Lohengrin mellé került. Az olasz tisztek és a bécsi muzsikusok eseteiben ugyanazt kell mondanom, mint annakidején nálunk a "Banán"-zene betiltásakor: az ily intézkedések csak tüneti kezelés, hasonló ahhoz, mikor az orvos nem a vérbajt gyógyítja, hanem a bőrön látható, vérbajokozta pattanás ellen ír kenőcsöt. Az olasz tisztek tánchajlandósága tovább is ugyanaz marad, a tilalom nem fogja meggyőzni őket arról, hogy vétek jazzre táncolni. A bécsi állami zenészek gyermekei pedig fázni fognak lyukas cipőikben, ha elveszik az apjuk mellékkeresetét, ugyanakkor, amikor a bécsi állami operaház a "Jonny spielt auf" előadására készül. Az ilyen intézkedések csak arra jók, hogy titokban kijátsszák őket. Megtiltjuk a gyermeknek, hogy vakarja a fejét, "de mikor viszket" mindegy: mégis tilos vakaródzni; nos, akkor a gyermek mindaddig titokban fogja fejét vakarni, amíg a viszketegség okát meg nem szüntettük. Társadalmi bajok tüneti kezelése: minden svindli melegágya. Megtiltani sokat lehet, de a tilalomnak érvényt is szerezni csak úgy lehet, ha módot adunk az embereknek arra, hogy ne kelljen csalniuk.
1927. december 16. Molnár Antal